Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület

Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület (新疆维吾尔自治区 Xīnjiāng Wéiwú'ěr Zìzhìqū)
Rövidítés: 新 pinjin rövidítés: Xīn
Név eredete	新 xīn – új 疆 jiāng – határvidék "új határvidék"
Közigazgatás
Ország	Kína
Közigazgatási szint	autonóm terület
Székhely	Ürümcsi
Prefektúrák (地区)	14
Megyék (县)	99
Járások (乡)	1005
A KKP tartományi bizottságának titkára	Chen Quanguo
Kormányzó	Shohrat Zakir
Terület	1 664 897.17[1] km², 1. a rangsorban
ISO 3166-2	65
Népesség
Teljes népesség	25 852 345 fő (2020)[2]
Népsűrűség	11,8 fő/km²
Főbb nemzetiségek	ujgur – 45% han – 41% kazah – 7% huj – 5% kirgiz – 0,9% mongol – 0,8% Dongxiang – 0,3% tadzsik – 0,2% xibe – 0,2%
GDP 2004
GDP	220 milliárd CNY, 25. a rangsorban
GDP per fő	11 200 CNY, 13. a rangsorban
A zárójelben szereplő rangsorok Kína tartományi szintű közigazgatási egységeinek összehasonlításában értendőek.
Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület témájú médiaállományokat.

Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület (ujgur nyelven شىنجاڭ ئۇيغۇر ئاپتونوم رايونى [Shinjang Uyghur Aptonom Rayoni]) vagy kínaiul röviden Hszincsiang (kínai írással 新疆, pinjin átírással Xinjiang) Kína legnyugatibb és legnagyobb tartománya. Fővárosa Ürümcsi.

Földrajz

A Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület Kína északnyugati részén terül el. Északon Oroszország, észak/északkeleten Mongólia, nyugaton India (Kasmír), Pakisztán, Afganisztán, Tádzsikisztán, Kirgizisztán és Kazahsztán határolja. Keleten Kanszu tartomány, délkeleten Csinghaj tartomány, délen a Tibeti Autonóm Terület révén csatlakozik Kína többi részéhez.

Délen a Himalája északi hegyvonulata határolja a Kunlun. A terület közepén nyugat-kelet irányban a Tien-san hegyvonulat húzódik, ahol a legmagasabb pontja 7719 méter magas Kongur-san hegycsúcs. Két nagy medencéje van: Dzsungária és a Takla-Makán, melynek legnagyobb része a Tarim-medence. Kevés folyója van. A leghosszabb a Tarim folyó. Nyolc tava van, a legnagyobb a Lop-nór, de vannak időszakos tavai is. A száraz kontinentális éghajlatnak köszönhetően a terület nagy része sivatag, csapadék alig esik, évi 250–500 mm átlagosan.

Történelem

Hszincsiang történelmének megértéséhez fontos szem előtt tartani földrajzi helyzetét: magas hegyek, sivatagok, a nagyobb lakosságot befogadni képes oázisok egymástól való nagy távolsága. Emiatt inkább több elszigetelt, apró állam alakult ki a területen. A nagyobb népesség letelepedését az is gátolta, hogy bár a kiterjedt félsivatagos területeken lehetett legeltetni, de egy aszály, vagy egy különösen havas tél könnyen elűzte az embereket.

Az első ismert emberek mongoloidok voltak, de a korai időkben komoly europid betelepülés is volt. Amikor a kínaik látókörébe került a terület, nomád pásztorok éltek itt. Az első nagy kiterjedésű, szervezett állam a hsziung-nu népé volt, amely folyamatosan harcolt a kínaiakkal függetlenségük megőrzéséért. Az i. e. 2. században Kína elfoglalta a Tarim-medencét és egyfajta katonai határőrvidéket szervezett itt. A kis helyi államok szervezete a kínai uralom idején is megmaradt.

Az i. sz. 4. században észak felől folyamatosan érkeztek különféle nomád népek, amelyek rövid életű államokat létesítettek. A kínai főhatalom teljesen névlegessé vált, annál is inkább, mert ebben az időben Észak-Kína is nomád népek uralma alá került. A 7. században a Tang-dinasztia visszahódította Kína korábbi birtokait, de a helyi államok továbbra is megmaradtak, a területet nem kínaiasították el. A Tang-dinasztia katonasága e tájon török népekből állt, a kínai uralom inkább az eltörökösödést segítette elő.

A Tang-dinasztia bukása után, a 8. században megszűnt Hszincsiangban minden kínai befolyás. Megint váltották egymást a rövid életű államok. Azonban ezek már általában kiterjedtek az egész óriási területre, a területi széttagolódás csökkent. A 12. századtól a lakosság nagy többsége muszlim, kisebb része buddhista.

1218 után mongol uralom alá került a vidék,ami főleg az ujgurokkal való kiegyezéssel valósult meg, mintsem erővel. Az ujgur kánságok adót fizettek a mongoloknak és katonákat adtak hadjárataikhoz, viszont megtarthatták belső önállóságukat, saját társadalmi szervezetüket. Ahogy a mongolok hatalma hanyatlott, úgy nőtt a helyi kánságok tényleges önállósága.

A 17. században egy saját külön öntudattal (identitással) rendelkező mongol csoport, a dzsungárok megszervezték a kínai történelem utolsó pusztai nomád államát a területen, a Dzsungár Kánságot. Ez az állam hosszú háborúba keveredett a Jüan-dinasztia Kínájával és végül alulmaradt. Kínai becslés szerint a dzsungárok 80%-a elpusztult. A győztes kínaiak a 18. században egy muszlim bábállamot szerveztek itt. 1759-ben nevezték át a területet Kelet-Turkesztánról Hiszincsiangra.^[3] A bábállamban azonban különféle felkelések és fegyveres frakcióharcok folyamatosan megzavarták a nyugalmat. Ennek ellenére a kínai parasztok betelepülése megindult a legtermékenyebb oázisokba, igaz, eleinte csak lassú ütemben. 1882-ben rendes kínai tartománnyá szervezték át Hszincsiangot.

A Kínai Köztársaság kikiáltása nem hozott a tartomány életében komoly változást. A császári kormányzó hűséget esküdött a köztársaságnak és helyén maradt. 1928-ban lett gyilkosság áldozata. 1933-ban a helyi ujgur lakosság újra kísérletet tett az önálló Kelet-Turkesztán kikiáltására, de sikertelenül.^[4]

A következő évtized zűrzavaros eseményeiben az egyetlen biztos pont, hogy folyamatosan erősödött a szovjet befolyás. Az elvileg a Kuomintanghoz tartozó tartományi kormányzó nem kapott hatékony támogatást tőlük, ezért szovjet segítséggel verte le a különféle muzulmán felkeléseket. Amikor a nagy szovjetbarátság miatt a Kuomintang helyi csapatai ellene fordultak, azokat is leverte. Végül mindenki támogatását elvesztette. A Kínai Népi Felszabadító Hadsereg számottevő ellenállás nélkül vonult be a tartományba.^[4]

1955-ben szervezték át a tartományt autonóm területté. A lakosság soknemzetiségű, többségük muzulmán, ahogy a kínaiul beszélők nagy része is az (hujok). A terület a muszlim vallási alapú szakadár mozgalmak bázisa.

Itt van Kína atomfegyver-kísérleti terepe és űrrepülőtere.

Nyelvek

Hivatalos a kínai és az ujgur nyelv, de beszélnek még kazak, altaji és kirgiz nyelven. Az ujgur nyelv az altaji nyelvcsalád török ágába tartozik.

Jegyzetek

Források

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Xinjiang című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
• ↑ Kasznár: Kasznár Attila: Az ujgur terrorizmus háttere. www.researchgate.net. Budapest: TEK (2015)
• 6-1 自然资源划 [6-1 Natural Resources] (in Chinese). Statistics Bureau of Xinjiang. Archived from the original on 22 December 2015. Retrieved 19 December 2015.
• Mackerras, Colin; Yorke, Amanda (1991). The Cambridge handbook of contemporary China. Cambridge University Press. p. 192. ISBN 978-0-521-38755-2. Retrieved 4 June 2008.
• "Communiqué of the Seventh National Population Census (No. 3)". National Bureau of Statistics of China. 11 May 2021. Retrieved 11 May 2021.
• "Main Data of Xinjiang Uygur Autonomous Region from the Seventh National Population Census". www.fmprc.gov.cn. Consulate General of the People's Republic of China in Toronto. 16 June 2021. Archived from the original on 13 June 2022. Retrieved 8 August 2021.
• "VI. Progress in Education, Science and Technology, Culture and Health Work". History and Development of Xinjiang. State Council of the People's Republic of China. 26 May 2003. Archived from the original on 29 January 2011. Retrieved 31 December 2010.
• "China". Ethnologue. Archived from the original on 26 December 2018. Retrieved 3 June 2015.
• see China national data "regional - annual by province - national accounts - gross regional product" (Press release). China NBS. Retrieved 13 May 2023.
• "Human Development Indices (5.0)- China". Global Data Lab. Retrieved 11 January 2023.
• Longman, J.C. (2008). Longman Pronunciation Dictionary (3 ed.). Pearson Education ESL. ISBN 978-1-4058-8117-3.
• Saul B. Cohen, ed. (2008). "Aksai Chin". The Columbia Gazetteer of the World. Vol. 1 (2nd ed.). New York: Columbia University Press. p. 52. ISBN 978-0-231-14554-1. LCCN 2008009181. OCLC 212893637. "divided between India and CHINA"
• Alastair Lamb (25 March 2023). The China-India Border--the Origins Of Disputed Boundaries. London. p. 11. Retrieved 12 April 2024 – via archive.org.
• A Short History of Chinese Turkistan. Centre of Central Asian Studies, University of Kashmir. 1981.
• Sheila Hollihan-Elliot (2006). Muslims in China. Mason Crest Publishers. p. 55. ISBN 1-59084-880-2. For most of their history, the Uyghurs lived as tribes in a loosely affiliated nation on the northern Chinese border (sometimes called East Turkestan).
• William Samolin (1964). East Turkistan to the Twelfth Century. The Hague: Mouton & Co. p. 9. The general boundaries of East Turkistan are the Altai range on the northeast, Mongolia on the east, the Kansu corridor or the Su-lo-ho basin on the southeast, the K'un-lun system on the south, the Sarygol and Muztay-ata on the west, the main range of the T'ien-shan system on the north to the approximate longitude of Aqsu (80 deg. E), then generally northeast to the Altai system which the boundary joins in the vicinity of the Khrebët Nalinsk and Khrebët Sailjuginsk.
• O'Neill, Mark (13 April 2008). "The Conqueror of China's Wild West". Asia Sentinel. Archived from the original on 21 September 2013. Retrieved 22 April 2011.
• Tiezzi, Shannonb (3 October 2015). "China's 'Protracted War' in Xinjiang". The Diplomat. Archived from the original on 24 October 2016. Retrieved 29 October 2016.
• "East Turkestan: Chinese Authorities Confiscate Passports Amid Security Crackdown". Unrepresented Nations and Peoples Organization. Radio Free Asia. 21 October 2016. Archived from the original on 30 October 2016. Retrieved 29 October 2016.
• Ramzy, Austin; Buckley, Chris (16 November 2019). "'Absolutely No Mercy': Leaked Files Expose How China Organized Mass Detentions of Muslims". The New York Times. ISSN 0362-4331. Archived from the original on 22 December 2019. Retrieved 16 November 2019.
• Whitfield, Susan (2004). The Silk Road: trade, travel, war and faith. Serindia Publications. p. 27. ISBN 978-1-932476-11-8.
• "The Lost Frontier – Treaty Maps that Changed Qing's Northwestern Boundaries". National Palace Museum. Archived from the original on 29 January 2020. Retrieved 29 January 2020. The Qianlong emperor (1736–1796) named the region Xinjiang, for New Territory.
• Justin M. Jacobs (14 August 2019). "Episode 39: Ethnicity, Tibet, and Xinjiang in the PRC". podcasts.apple.com (Podcast). Beyond Huaxia: A College History of China and Japan. Event occurs at 60:00–62:18. Retrieved 19 March 2022.
• Feng, Q.; Lu, Yan; Ni, X.; Yuan, K.; Yang, Ya-jun; Yang, Xiong; Liu, Chang; Lou, Haiyi; Ning, Zhilin; Wang, Yuchen; Lu, Dongsheng (2017). "Genetic History of Xinjiang's Uyghurs Suggests Bronze Age Multiple-Way Contacts in Eurasia". Molecular Biology and Evolution. 34 (10): 2572–2582. doi:10.1093/molbev/msx177. PMID 28595347. S2CID 28730957.
• Wang, Wenjun; Ding, Manyu; Gardner, Jacob D.; Wang, Yongqiang; Miao, Bo; Guo, Wu; Wu, Xinhua; Ruan, Qiurong; Yu, Jianjun; Hu, Xingjun; Wang, Bo (March 2021). "Ancient Xinjiang mitogenomes reveal intense admixture with high genetic diversity". Science Advances. 7 (14). Bibcode:2021SciA....7.6690W. doi:10.1126/sciadv.abd6690. PMC 8011967. PMID 33789892. In the Iron Age, in general, Steppe-related and northeastern Asian admixture intensified, with North and East Xinjiang populations showing more affinity with northeastern Asians and South Xinjiang populations showing more affinity with Central Asians. The genetic structure observed in the Historical Era of Xinjiang is similar to that in the Iron Age, demonstrating genetic continuity since the Iron Age with some additional genetic admixture with populations surrounding the Xinjiang region.
• Betts, Allison (2019). The Cultures of Ancient Xinjiang, western China: Crossroads of the Silk Roads. Summertown, Oxford: Archaeopress. p. 50. ISBN 978-1-78969-407-9. "The first settlers had European paternal lineages, and maternal lineages of European and Siberian origin." [...] "a pattern that continued in to Xiaohe Phase II, in layers 3, 2 and 1, where the genes show greater mixing still (Li, et al. 2015). The origin of the mitochondrial lineages is more widespread, with the presence of west Eurasian, east Eurasian and Indian lineages." [...] "This may account for the marked genetic change over time in the Xiaohe population (Li 2010, Li, et al. 2010, Li et al. 2015)." The later Xiaohe people carried diverse east Eurasian maternal lineages, including a dominance of C4 and C5, generally linked to southern Siberia."
• Betts 2019, p. 50"This may account for the marked genetic change over time in the Xiaohe population (Li 2010, Li, et al. 2010, Li et al. 2015)." The later Xiaohe people carried diverse east Eurasian maternal lineages, including a dominance of C4 and C5, generally linked to southern Siberia."
• Schurr, Theodore (2015). Globalization. Philadelphia: University of Pennsylvania Museum of Archaeology and Anthropology. ISBN 978-1-934536-78-0. "In this regard, genetic data have recently been discovered from individuals interred in the Xiaohe cemetery from the Tarim Basin. Interestingly, they were shown to have both East Eurasian and West Eurasian mtDNA lineages, but only West Eurasian NRY lineages (Li et al 2010)."
• Chunxiang Li; Hongjie Li; Yinqiu Cui; Chengzhi Xie; Dawei Cai; Wenying Li; Victor H Mair; Zhi Xu; Quanchao Zhang; Idelis Abuduresule; Li Jin; Hong Zhu; Hui Zhou (2010). "Evidence that a West-East admixed population lived in the Tarim Basin as early as the early Bronze Age". BMC Biology. 8 (15): 15. doi:10.1186/1741-7007-8-15. PMC 2838831. PMID 20163704.
• Zhang, Fan; Ning, Chao; Scott, Ashley; Fu, Qiaomei; Bjørn, Rasmus; Li, Wenying; Wei, Dong; Wang, Wenjun; Fan, Linyuan; Abuduresule, Idilisi; Hu, Xingjun (November 2021). "The genomic origins of the Bronze Age Tarim Basin mummies". Nature. 599 (7884): 256–261. Bibcode:2021Natur.599..256Z. doi:10.1038/s41586-021-04052-7. ISSN 1476-4687. PMC 8580821. PMID 34707286. Using qpAdm, we modelled the Tarim Basin individuals as a mixture of two ancient autochthonous Asian genetic groups: the ANE, represented by an Upper Palaeolithic individual from the Afontova Gora site in the upper Yenisei River region of Siberia (AG3) (about 72%), and ancient Northeast Asians, represented by Baikal_EBA (about 28%) (Supplementary Data 1E and Fig. 3a). Tarim_EMBA2 from Beifang can also be modelled as a mixture of Tarim_EMBA1 (about 89%) and Baikal_EBA (about 11%).
• Benjamin, Craig (3 May 2018). Empires of Ancient Eurasia: The First Silk Roads Era, 100 BCE – 250 CE. Cambridge University Press. p. 45. ISBN 978-1-108-63540-0. "... the fact that in cemeteries such as Yanbulaq both Europoid and Mongoloid mummies have been found together, also indicates some degree of interaction between existing farming populations and newly arrived nomadic migrants from the West."
• Tremblay, Xavier (2007). "The Spread of Buddhism in Serindia: Buddhism Among Iranians, Tocharians and Turks before the 13th Century". In Ann Heirman & Stephan Peter Bumbacker (eds.). The Spread of Buddhism. Leiden & Boston: Koninklijke Brill. p. 77. ISBN 978-90-04-15830-6.
• Peyrot, Michaël (2 December 2019). "The deviant typological profile of the Tocharian branch of Indo-European may be due to Uralic substrate influence". Indo-European Linguistics. 7 (1): 72–121. doi:10.1163/22125892-00701007. hdl:1887/139205. ISSN 2212-5884. S2CID 213924514.
• Iaroslav Lebedynsky, Les Saces, ISBN 2-87772-337-2, p. 59.
• Dillon, Michael (1998). China: A Historical and Cultural Dictionary. Psychology Press. ISBN 978-0-7007-0439-2.
• Liu, Xinru (2001), "Migration and Settlement of the Yuezhi-Kushan. Interaction and Interdependence of Nomadic and Sedentary Societies", Journal of World History, vol. 12, no. 2, pp. 267–268, doi:10.1353/jwh.2001.0034, S2CID 162211306
• C. Michael Hogan (2007). "Silk Road, North China". The Megalithic Portal. Archived from the original on 2 October 2013. Retrieved 26 November 2008.
• Ebrey, Patricia Buckley (2010). The Cambridge Illustrated History of China. Cambridge University Press. p. 111. ISBN 978-0-521-12433-1.
• Twitchett, Denis; Wechsler, Howard J. (1979). "Kao-tsung (reign 649-83) and the Empress Wu: The Inheritor and the Usurper". In Denis Twitchett; John Fairbank (eds.). The Cambridge History of China, Volume 3: Sui and T'ang China Part I. Cambridge University Press. p. 228. ISBN 978-0-521-21446-9.
• Skaff, Jonathan Karem (2009). Nicola Di Cosmo (ed.). Military Culture in Imperial China. Harvard University Press. pp. 183–185. ISBN 978-0-674-03109-8.
• Soucek, Svatopluk (2000). "Chapter 5 – The Qarakhanids". A history of Inner Asia. Cambridge University Press. ISBN 978-0-521-65704-4.
• Haines, R Spencer (2016). "The Physical Remains of the Zunghar Legacy in Central Eurasia: Some Notes from the Field". Paper Presented at the Social and Environmental Changes on the Mongolian Plateau Workshop, Canberra, ACT, Australia. The Australian National University.
• Hamilton Alexander Rosskeen Gibb; Bernard Lewis; Johannes Hendrik Kramers; Charles Pellat; Joseph Schacht (1998). The Encyclopaedia of Islam. Brill. p. 677. Archived from the original on 1 January 2016. Retrieved 10 July 2015.
• Ildikó Bellér-Hann, "Situating the Uyghurs Between China and Central Asia"; Ashgate Publishing, Ltd., 2007; p.39
• Falkenheim, Victor C.; Hsieh, Chiao-Min (9 August 2018) [Online article added 26 July 1999]. "Xinjiang: autonomous region, China". Encyclopædia Britannica. Archived from the original on 14 August 2018. Retrieved 19 August 2018.

További információk

• Hszincsiang kéziratos atlasza a 18. vagy 19. századból (angolul és kínaiul)

Kapcsolódó szócikkek

• Ujgur Kaganátus